A kávé története

A kávé történelmével kapcsolatban sajnos nem sok kézen fogható bizonyíték maradt fenn.

A legtöbb dokumentum, amely a kávé eredetével és a kávézás történetével foglalkozik szinte kivétel nélkül feltételezéseken alapszik, és sokszor egymásnak is ellentmondó információkat tartalmaz.

Mégis akik szeretik ezt a nemes italt, újra és újra igyekeznek elmélyülni annak eredetében, és próbálnak fogódzót találni arra vonatkozóan, hogy vajon honnan származhat?

Mi is megpróbáltunk hát utána járni a kávé történetének, és az alábbiakban az általunk fellelt információkat osszuk meg Veletek annak érdekében, hogy egy kicsit mindenki elvarázsolódhasson eme szív- és lélekmelengető ital oltárán.

A kávé története a legendák szerint Etiópia Kaffa nevű tartományában indult.

 

Az első, mai szóhasználatunk szerinti „kávéházak” Mekkában nyíltak, de hamarosan a teljes arab világban elterjedtek. Az arab „kávéházak”  – hasonlóan a század elei magyar kávéházakhoz – központi, társasági helyek voltak.

A kávé első európai megjelenését a legendák szerint a Törökországból hazatérő Habsburg birodalomhoz tartozó diplomatáknak és hadifoglyoknak köszönhetjük, akik varázsszerként emlegették ezt a meleg, fekete italt, amely csillapítja a katonák fáradságát.